PostaUtasŐr / Tájékoztató  Skip Navigation Links
PostaAutóŐr
2011.06.15-én megváltozott a bonus-malus rendszert szabályozó miniszteri rendelet.

A bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet több változást hozott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó bonus-malus rendszer szabályozásában. Lássunk néhány fontos példát:

1. A korábban megszokottaktól eltérően az Ügyfél részére csak kérés esetén köteles a biztosító igazolást kiállítani a szerződés kárelőzményeiéről. Ez az igazolás csak más állam által előírt gépjármű felelősségbiztosítási szerződés megkötéséhez használható fel. Magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kínáló biztosító a központi kártörténeti nyilvántartás adatai alapján jogosult véglegesen meghatározni a biztosítás bonus-malus fokozatát.

Ez a változás azonban az Ügyfeleket nem érinti hátrányosan, mivel a biztosítótársaságok egymás között kiépített központi kártörténeti nyilvántartás segítségével alkalmazni tudják a már megszerzett bonus-malus fokozatot az új szerződés tekintetében anélkül, hogy az Ügyfélnek igazolásokat kellene beszereznie régi biztosítójától. Ehhez csupán a szerződéskötés alkalmával a korábbi biztosítás néhány adatát szükséges megadni (a korábbi szerződés azonosítója, korábbi biztosító neve, a korábbi biztosításban érintett rendszám).

2. Abban az esetben, ha a szerződéskötéskor Önnek nem állnak rendelkezésére az előző biztosítás azonosításához szükséges adatok, akkor azokat később is pótolhatja az új biztosító felé, szerződése A00 fokozatban lesz addig is nyilvántartva, nem kényszerül M04 fokozatnak megfelelően magas díjat megfizetni.

3. Ha az Ön által hivatkozott előzményszerződés a központi kártörténeti nyilvántartásban nem fellelhető (akár csak adateltérés miatt is), akkor az új biztosító felkeresi Önt, hogy pontosítani lehessen az adatokat.



Évfordulóra történő biztosítóváltás 2010. január 1-től

A 2009. évi LXII. törvényt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (továbbiakban: Gfbt.), amely 2010. január 1-jén lépett hatályba. A Gfbt. több módosítást is tartalmaz, melyek közül az egyik legfőbb a biztosítási évforduló változása.


Biztosítási évforduló változása 2010. január 1-től

Korábban minden kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződés biztosítási évfordulója december 31-én volt, ezért új KGFB szerződés megkötésére biztosítási évforduló előtt november 1. és december 31. között volt lehetőség, ez a dátum azonban az új Gfbt. hatályba lépésével megváltozott. 2010. január 1-től a KGFB szerződések biztosítási évfordulója már nem a naptári év vége, hanem a szerződéskötés időpontjától számított egy év. Ez azt jelenti, hogyha Ügyfelünk pl. 2010. január 10-én vesz autót, és aznap meg is köti rá a biztosítást, akkor szerződésének mindig január 09-én lesz az évfordulója. Fontos kiemelni, hogy egy biztosítási éven belül továbbra sem lehet más biztosítóhoz átmenni.


Hogyan lehet évfordulóra biztosítót váltani?

  • A Gfbt. értelmében, a 2010. január 1.-után KGFB szerződést kötő Ügyfeleknek a biztosítási évfordulóját már a szerződéskötés időpontja fogja meghatározni. Ez azt is maga után vonja, hogy biztosítóváltásra nem november 1. és december 31. között lesz lehetőség, hanem legközelebb a szerződéskötéstől számított 1 év múlva, amennyiben az évforduló (fenti példánk esetében január 09.) előtt legalább 30 nappal írásban felmondja a szerződését.
  • A biztosítóváltás időszaka természetesen változatlan marad azon Ügyfelek esetében, akik 2009-óta nem kötnek új szerződést (pl. nem vesznek új autót, vagy nem jegyeznek be új üzemben tartót), hiszen régi szerződésük biztosítási évfordulója továbbra is december 31. lesz.

Részletek az Ügyféltájékoztató és biztosítási feltételek kiadványban.



Ki válthat biztosítót 2012. január 1-jei kockázatviselési kezdettel?

Ekkor kizárólag a december 31-i évfordulójú és a december 31-i évfordulóval felmondott KGFB szerződések esetében van lehetőség biztosítót váltani!


Azok a díjnemfizetés miatt újrakötött szerződések, melyek előzmény szerződésének az évfordulója december 31.-e volt, de a díjnemfizetés miatt 2011. január 01-óta szűntek meg, és a jelenleg érvényben lévő szerződést ezt követően kötötték, mivel ezen szerződések évfordulója a korábbi díjnemfizetéssel megszűnt szerződés évfordulójával egyezik meg.



Tarifák meghirdetése, Ügyfelek értesítése

A tarifák meghirdetésére vonatkozó szabályozás nem változott, a biztosítóknak a megszokott módon évente egyszer, október 30-ig a következő naptári évre meg kell hirdetniük a KGFB tarifákat. A biztosítási évforduló előtt legalább 50 nappal minden Ügyfél írásbeli értesítőt kap a biztosítójától, melyben tájékoztatják a következő biztosítási időszakban érvényes díjáról. Az Ügyfél ez alapján tud döntést hozni arról, hogy szeretne-e az évfordulókor biztosítót váltani.



2011-től a kötelező biztosítás díjszámításának alapja a kW.

A biztosító társaságoknál a gépjármű kötelező-felelősségbiztosítások díjának megállapítása korábban a hengerűrtartalom (ccm3) szerinti kategóriák alapján történt. 2011. január 1-től – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál alkalmazott gépjármű-kategóriákról szóló 20/2009. (X. 9.) PM rendelet 2011. január 01-étől hatályos rendelkezései értelmében – a motor teljesítménye, azaz a kilowatt (kW) határozza meg a kötelező biztosítások díját a személygépjárművek és motorkerékpárok esetében.


A kilowatt fogalma

A kilowatt (jele: kW; 1 kW= 1000 watt) mértékegységet főleg motorok teljesítményének megadásához használják. A teljesítmény másik mértékegysége a lóerő (1 lóerő = 0,75 kW).
Mit jelent ez a teljesítmény? Ha az ember lépcsőn megy fel, körülbelül 200 watt a teljesítménye. A gépkocsi teljesítménye utazósebességnél mintegy 25 000 watt, azaz 25 kilowatt.


Honnan tudható meg, hogy mekkora a gépjármű teljesítménye?

Jelenleg érvényesen kétféle forgalmi engedély van forgalomban. A régebbiben a „Teljesítmény (kW)” mezőben található meg az autó teljesítménye. Az újabb, már EU-s forgalmi engedélyben pedig a „P.2” mezőben található a szükséges adat.


A díjak változása miatt javasoljuk, hogy jöjjön be novemberben a postára és tájékozódjon a 2012-es kötelező díjáról. Egy jó döntéssel sokat takaríthat meg!

Oldal tetejére
  • Belépés