Kárbejelentés
A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül
kell írásban a Biztosítónak bejelenteni.
Bejelentést tehet a
Kárbejelentő élet-, baleset- és betegségbiztosítási károk bejelentésére
c. nyomtatványon.
- személyesen a postákon,
- a biztosító nevére címzett ajánlott levélben (1535 Budapest, Pf. 952),
- vagy a 06 1 423 4298-as faxszámon.
A biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szükséges iratok
A Biztosított halála esetén a biztosító a következő okmányok biztosítóhoz történő
benyújtását, illetve bemutatását kéri:
- biztosítási kötvény (eredeti ügyfélpéldány)
- kárbejelentő,
- halotti anyakönyvi kivonat, boncolási jegyzőkönyv,
- az elhunytat utolsóként kezelő orvostól származó részletes orvosi bizonyítvány,
vagy – ha ilyen kezelésre nem került sor – más olyan orvosi, vagy hatósági bizonyítvány,
mely tartalmazza a halál okát, valamint a Biztosított halálát okozó betegség kezdetének
időpontját és lefolyását, illetőleg a halál körülményeit,
- külföldön bekövetkezett halál esetén a külföldi hatóság által kiállított hiteles
irat hitelesített magyar fordítása,
- halott vizsgálati bizonyítvány,
- háziorvosi igazolás, mely tartalmazza a halált okozó betegségek diagnosztizálásának
pontos időpontját,
- a Haláleseti Kedvezményezett jogosultságának igazolására alkalmas iratok, amennyiben
nem jelöltek Haláleseti Kedvezményezettet, vagy érvénytelen a Haláleseti Kedvezményezett
jelölése,
- jogerős hagyatékátadó végzés / öröklési bizonyítvány,
- jogerős gyámhatósági határozat,
- a Haláleseti Kedvezményezett személyazonosságának igazolására alkalmas iratok:
- személyazonosító igazolvány (az érvényességet igazoló rész is) és
- lakcímkártya
- Haláleseti Kedvezményezett sajátkezű aláírással ellátott nyilatkozata a kifizetésre
vonatkozóan,
- utolsó díjfizetést igazoló bizonylat (kétség esetén),
- hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró
határozat, ezen határozat rendelkezésére állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának
esedékessé válását nem érinti.
A jelen pontban felsorolt dokumentumok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a
biztosítási szerződés teljesítését igénylő fél azon jogát, hogy a biztosítási esemény
bekövetkezését és az elszenvedett kár mértékét a bizonyítás általános szabályai
szerint egyéb dokumentumokkal is igazolja.
A biztosító szolgáltatásának feltétele lehet, hogy a Kedvezményezett, amennyiben
a mindenkori hatályos jogszabályok lehetővé teszik:
- mentse fel az érintett orvosokat, az egészségügyi intézményeket és hatóságokat titoktartási
kötelezettségük alól a biztosítóval szemben, annak érdekében, hogy a biztosító a
biztosítási eseménnyel összefüggő információkat az orvosoktól, egészségügyi intézményektől,
hatóságoktól – akik, illetve amelyek a Biztosítottat kezelték, vizsgálták – a kért
felvilágosításokat, orvosi jelentéseket és dokumentumokat beszerezze,
- illetve járuljon hozzá, hogy a Biztosított tisztázatlan halála esetén a holttestet
a biztosító megvizsgáltassa, szükség szerint a boncolását és exhumálását elvégeztesse.
A biztosító az elérési szolgáltatás kifizetéséhez a következő iratok bemutatását
kéri:
- biztosítási kötvény (eredeti ügyfélpéldány),
- az Elérési Kedvezményezett személyazonosságának igazolására alkalmas íratok:
- személyazonosító igazolvány (az érvényességet igazoló rész is) és
- lakcímkártya utolsó díjfizetést igazoló bizonylat (kétség esetén).
- utolsó díjfizetést igazoló bizonylat (kétség esetén).
A jelen pontban felsorolt dokumentumok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a
biztosítási szerződés teljesítését igénylő fél azon jogát, hogy a biztosítási esemény
bekövetkezését és az elszenvedett kár mértékét a bizonyítás általános szabályai
szerint egyéb dokumentumokkal is igazolja.
A biztosító a szerződés visszavásárlása esetén a következő iratok biztosítóhoz történő
benyújtását kéri:
- biztosítási kötvény (eredeti ügyfélpéldány),
- a Szerződő személyazonosságának igazolására alkalmas iratok:
- személyazonosító igazolvány (az érvényességet igazoló rész is) és
- lakcímkártya,
- utolsó díjfizetést igazoló bizonylat (kétség esetén),
- írásos visszavásárlási kérelem, amennyiben a Szerződő és a Biztosított személye
eltér, mindkét félnek alá kell írni a kérelmet.
A balesetbiztosítási szerződésben meghatározott biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez
a biztosító a következő iratok bemutatását kéri:
- biztosítási kötvény (eredeti ügyfélpéldány),
- az utolsó díjfizetést igazoló bizonylat (kétség esetén),
- kárbejelentő,
- a Kedvezményezett személyazonosságának igazolására alkalmas iratok:
- személyazonosító igazolvány (az érvényességet igazoló rész is) és
- lakcímkártya,
- hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró
határozat, ezen határozat rendelkezésre állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának
esedékessé válását nem érinti,
- a jelen pontban felsorolt dokumentumok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a
biztosítási szerződés teljesítését igénylő fél azon jogát, hogy a biztosítási esemény
bekövetkezését és az elszenvedett kár mértékét a bizonyítás általános szabályai
szerint egyéb dokumentumokkal is igazolja,
- a különös feltételekben meghatározott dokumentumok.