„Mi a gondtalan utazást biztosítjuk!” PostaUtasŐr
nyári kampány ügyfél-nyereményjáték
Részvételi feltételek, játékszabály
Az akció szervezője:
Magyar Posta Biztosító Zrt. (továbbiakban: „Szervező”)
Az akció szlogene:
„Mi a gondtalan utazást biztosítjuk!”
Az akció időtartama:
Az akció 2010. május 31-től, 2010. augusztus 22-ig tart.
Az akcióban való részvétel feltétele:
Az akcióban részt vesz mindenki, aki az akció időtartama alatt érvényes PostaUtasŐr utasbiztosítást köt és a biztosítás díját megfizeti.
A játékban nem vehetnek részt a Szervező, a Magyar Posta Életbiztosító Zrt., valamint a Pesti Portré Reklámműhely Kft. munkatársai, valamint a Ptk. 685. § (b) bekezdésében foglalt közeli hozzátartozóik.
Nyeremények:
Az akció időtartama alatt két sorsolásra is sor kerül, az alábbiak szerint.
1. sorsolás: Az első sorsolás megtartására 2010. július 30.-án kerül sor, melynek során azon ügyfelek között, akik 2010. május 31. és 2010. július 11. között PostaUtasŐr utasbiztosítást kötnek és a biztosítás díját befizetik, kisorsolásra kerül 2 db kétszemélyes Kiskegyed utazás a görögországi Rhodos szigetére. Az utazás időpontja 2010. szeptember 5-12-ig tartó időtartam. Az utazásokat az Axel Springer Budapest Kiadói Kft ajánlotta fel. Utaztató a Neckermann Utazási Iroda.
2. sorsolás: A második sorsolás megtartására 2010. szeptember 1.-én kerül sor, melynek során azon ügyfelek között, akik 2010. május 31. és 2010. augusztus 22. között tehát az akció teljes időtartama alatt PostaUtasŐr utasbiztosítást kötnek és a biztosítás díját befizetik, kisorsolásra kerül 5 db ajándékutalvány, melyek mindegyike 2 fő részére 2 éjszakás tartózkodást biztosít félpanziós ellátással a Szidónia Kastélyszállóban. Az ajándékutalványokat a Szidónia Kastélyszálló ajánlotta fel.
Nyeremények sorsolása:
1. sorsolás: 2010. július 30.-án délelőtt 10 órakor
2. sorsolás: 2010. szeptember 1.-én délelőtt 10 órakor.
A nyeremények kisorsolására mindkét alkalommal a Szervező Magyar Posta Biztosító Zrt. székházában 1022 Budapest, Bég. u. 3-5. szám alatti címen a kerül sor.
A nyeremények sorsolásakor az első sorsolás alkalmával 2 db.a második sorsolás alkalmával 5 db. pótnyertes is kisorsolására kerül sor, akik kisorsolásuk sorrendjében lépnek az érvénytelen sorsjeggyel rendelkező nyertesek helyébe.
A nyeremények átvételének feltételei
A Szervező a nyerteseket a sorsolástól számított 10 napon belül értesíti a nyeremény átvételének időpontjáról és pontos részleteiről a biztosítási szerződésen megadott elérhetőségek valamelyikén illetve a nyertesek teljes nevét a sorsolást követő 10 napon belül nyilvánosságra hozza a www.postabiztosito.hu honlapon. A Szervező vállalja, hogy a nyeremények átvételére a sorsolás időpontjától számított 30 napon belül lehetőséget biztosít.
A Szervező nem vállal felelősséget a résztvevők téves, vagy hibás adatszolgáltatásából eredő következményekért.
A Szervező jogai
Amennyiben az akció során bizonyítottan olyan technikai vagy biztonsági probléma merül fel, amely csalásra adhat lehetőséget, a Szervező fenntartja a jogot, hogy az akciót szüneteltesse, vagy törölje. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a játékból kizárja azt a résztvevőt, továbbá polgári kártérítési illetve büntetőeljárást kezdeményezzen azzal a résztvevővel szemben, aki nem tisztességes úton kíván a játék során előnyhöz jutni. Amennyiben az akció során bármely résztvevővel kapcsolatban csalás lehetősége, vagy ténye merül fel, Szervező fenntartja a jogot, hogy résztvevőt azonnali hatállyal kizárja a nyereményjátékból, és minden hozzá kötődő biztosítási szerződésszámot a sorsolási listákból töröljön.
A nyereményekhez tartozó adófizetési kötelezettséget a Szervező teljesíti.
A résztvevők elfogadják, hogy az akcióban való részvétel során a jelen részvételi feltételek és játékszabályban foglaltak bárminemű megszegésével a Szervező számára okozott kárért teljes körű felelősséggel tartoznak. A Szervező az akcióban való részvétel lehetőségét a jelen részvételi feltételek és játékszabály megszegése esetén bármely résztvevőtől megvonhatja.
Általános rendelkezések
A résztvevők az akcióban való részvétellel együtt jelen játékszabály rendelkezéseit is elfogadják. A játékszabály a magyar jogszabályok figyelembevételével került kialakításra.
A résztvevők tudomásul veszik, hogy az adatszolgáltatás önkéntes, adataik kezelését és feldolgozását a Szervező végzi. A Szervező a játékosok által önkéntesen tudomására hozott adatokat a hatályos 1992. évi LXIII. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően 2010. december 31-ig a kezeli.
A résztvevő az akció részleteivel, továbbá az adatkezeléssel, annak megszüntetésével kapcsolatos bármilyen kérdéssel a Szervezőhöz fordulhat a info@mpb.hu e-mail címen.