Horizont 2013. Október

A Raiffeisen Bank Zrt. által kibocsátott indexált kamatozású kötvényt tartalmazó, forint alapú eszközalap

A Magyar Posta Életbiztosító Zrt. PostaHorizont befektetési egységekhez kötött életbiztosításához kapcsolódó HORIZONT 2013. OKTÓBER TŐKEVÉDETT ESZKÖZALAP (a továbbiakban Eszközalap) a Raiffeisen Bank Zrt. által kibocsátott indexált kamatozású vállalati kötvénybe fektet.

Az eszközalapot azon Szerződők részére ajánljuk, akik vagyonuk egy részét hosszú távra is képesek befektetni a számukra fontos tőkevédelem mellett, azonban az állampapírokat meghaladó hozam reményében magasabb kockázatok vállalására is hajlandóak.

1.    Az Eszközalap célja

Az Eszközalap célja, hogy olyan kedvező megtakarítási formát nyújtson a Szerződő részére, amelynek várható hozama az állam által kibocsátott kötvényeknél magasabb, ugyanakkor a befektetett tőke védelme biztosított.

A Raiffeisen RAC 160711 HUF Kötvény azokra a napokra, amikor a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) hivatalos EUR/HUF devizaárfolyama a 280-315-ös sávban tartózkodik (beleértve a sáv széleit is), 6,5%-os éves kamatot fizet. Ha ebből a sávból bármely irányba kilép az árfolyam, arra a napra nem fizet kamatot.

A kötvény tőkevédett, tehát a befektetett tőke az EUR/HUF devizaárfolyamtól függetlenül visszafizetésre kerül az értékpapír lejáratakor.

2.    Az Eszközalap befektetési összetétele

 Pénzpiaci eszközök (lekötött betét, bankszámlapénz  0%-10%
 Raiffeisen RAC 160711 HUF vállalati kötvény  90%-100%

    3.    Az eszközalapban megengedett ügyletek

Az eszközalap kezelője az eszközalap javára/terhére adásvételi, illetve betételhelyezési ügyleteken túlmenően egyéb ügyletekre nem jogosult.

4.    Az Eszközalap főbb paraméterei

Eszközalap kezelője

Magyar Posta Életbiztosító Zrt. (1022 Budapest, Bég u. 3-5.) (a továbbiakban Biztosító)

Letétkezelő

Erste Bank Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u.
24-26.) (a továbbiakban Letétkezelő)

Eszközalap devizaneme

HUF

Befektetési egység induló névértéke

1 HUF, azaz egy forint

Indexált kamatozású kötvény

a kötvény kamatlába valamely index és/vagy képlet, értékpapír, deviza, szabványosított tőzsdei termék vagy egyéb termék árfolyamváltozása, illetve hozamváltozása alapján számítandó.

Meghatározott árfolyamsáv

Kamatot biztosít azokra a napokra, amikor az EUR/HUF árfolyam egy meghatározott sávban tartózkodik.

Jegyzési időszak kezdő napja

2013.09.21.

Jegyzési időszak záró napja(1)

2013.10.20.

Jegyzési időszakra fizetett kamat(2)

1%/év

Eszközalap indulásának kezdő napja

2013.10.30.

Eszközalap lejárati napja

2016.07.11.

Működési forma

nyilvános

Fajta

nyílt végű

Futamidő

határozott: 2,699 év

(1) A jegyzési időszakot a Biztosító lerövidítheti, illetve meghosszabbíthatja

(2) A Biztosító a jegyzési időszak alatt befizetett díjakat a Biztosító számlájára beazonosítható módon (kötvényszám, név, cím) történő beérkezés után legkésőbb a második naptól az eszközalap indulásáig napi kamatozással kamatoztatja.

5.    Kötvénnyel, kamatfizetéssel, tőketörlesztéssel összefüggő rendelkezések:

Kötvény kibocsátója

Raiffeisen Bank Zrt.

Kötvény devizaneme

HUF

Kötvény névértéke

10.000 HUF

Kötvény típusa

indexált kötvény

Kötvény mögöttes terméke

a Magyar Nemzeti Bank által megállapított
EUR/HUF devizaárfolyam fixing

Maximális kamatláb(3)

6,5% évente

Meghatározott árfolyamsáv:

280<=  MNB által megállapított <=315

                         hivatalos EUR/HUF fixing

Kamatláb képlete

 

 

A kamatláb a következő képlet alapján kerül kiszámításra: 

 6,5% *n/N, ahol:       

n=azon napok száma, melyeken az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam a meghatározott árfolyamsávban tartózkodik

N=365

A képletben szereplő 6,5%-os éves kamat egy napra eső része felhalmozásra kerül azokra a napokra, amikor az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam a meghatározott árfolyamsávban tartózkodik. Azokra a napokra, amikor az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam nem tartózkodik a meghatározott árfolyamsávban, kamat nem kerül felhalmozásra. Azokra a napokra, melyeken az MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyam nem kerül meghatározásra, a megelőző utolsó munkanap MNB által megállapított hivatalos EUR/HUF devizaárfolyama a meghatározó a napi kamat felhalmozása tekintetében. A kötvény a lejárat napjára nem fizet kamatot.

Kamatbázis

Tényleges/365

Kamatfizetés gyakorisága

a kötvény évente fizet kamatot és lejáratkor

Kamatfizetési időpontok(4)

2014.07.09

 

2015.07.09

 

2016.07.11

Kötvény törlesztése

lejáratkor egy összegben

Tőke kifizetés időpontja

2016.07.11

 (3) A hozamszámítás során használt vetítési alap a befizetett tőke jegyzési kamattal növelt értéke

(4) Ha egy kamatfizetési nap ünnep- vagy munkaszüneti napra esik, a hozam az azt követő munkanapon kerül jóváírásra.

A Biztosítónak az Eszközalap tőkevédelmére vonatkozó ígéretét kizárólag a Raiffeisen RAC 160711 HUF indexált kamatozású kötvény kifizetési pénzáramlása és a Biztosító befektetési politikája biztosítja, arra a Biztosító, illetve harmadik személy garanciát nem vállal. A Biztosító a tőke megóvása érdekében köteles az elvárható gondossággal és szakértelemmel az Eszközalap befektetési politikáját végrehajtani. A tőkevédelem csak az Eszközalap lejáratának napján él, a biztosítási szerződés bármely okból történő korábbi megszüntetése esetén nem érvényes.

6.    Az Eszközalap működését szemléltető példa

Fontos megjegyezni, hogy a példában szereplő adatok nem valóságosak. A táblázat célja kizárólag a működés szemléltetése.

Az Eszközalap és a benne szereplő Raiffeisen RAC 160711 HUF indexált kamatozású kötvény kamatfizetését befolyásoló EUR/HUF devizaárfolyam értékét a Magyar Nemzeti Bank honlapján, az alábbi helyen lehet nyomon követni:

www.mnb.hu

7.    Az Eszközalap likviditása

A Raiffeisen RAC160711 HUF indexált kamatozású kötvényre a forgalmazó kétoldali árjegyzést biztosít korlátozott mértékben.

8.    Az Eszközalapra jellemző legfontosabb kockázati tényezők

Kamatkockázat, cash-flow kockázat

 

 

Indexált kamatozású kötvények esetén a kamatkockázat abból adódik, hogy a kamatperióduson belül a piaci hozamok megváltozása befolyásolja a kötvények értékét. A piaci hozamok emelkedésére ható tényezők: infláció gyorsulása, költségvetési túlköltekezés, jegybanki kamatemelés vagy az állam túlzott eladósodása. A piaci hozamok csökkenését pedig az infláció lassulása (defláció), csökkenő adósságállomány és a monetáris politika enyhülése (kamatcsökkentés) eredményezheti.

A befektető számára kockázatot jelent az, ha az EUR/HUF árfolyam a futamidő során a meghatározott árfolyamsávon kívül helyezkedik el. A rövidebb ideig sávon kívül elhelyezkedő árfolyam (6,50% / 365 = 1 napra jutó elmaradt kamat) nem rontja jelentősen a termék kamatát, mivel azon napokra jutó kamat, amikor az árfolyam a sávon belül tartózkodik, kifizetésre kerül a kamatfizetés napján. Szélsőséges esetben – a mögöttes termék alakulásától függően – az is előfordulhat, hogy a kamat kifizetésének feltételeként megállapított árfolyamsávot átlépi a napi EUR/HUF árfolyam, amelynek következtében a kötvény kamata a futamidő során 0 közelében alakulhat.

Az indexált kamatozású kötvények esetén cash-flow kockázat is jelentkezik, hiszen a befektető nem tudja előre megtervezni a kötvény teljes élettartama alatti kamatok (cash-flow-k) mértékét.

Árfolyam kockázat

EUR/HUF árfolyamváltozásából adódóan

Ország-kockázat

 

 

A politikai-gazdasági stabilitás, a kormányzati intézkedések és a befektetési környezet összessége által meghatározott tényező. A befektetéseket kedvezőtlenül érinthetik a jogszabályi változások (adózási, illeték), illetve egyéb hatósági intézkedések. Az Eszközalap tulajdonosaira negatívan hathat a személyi jövedelemadózás kamatra vonatkozó rendelkezéseinek változása.

A gazdasági kockázatok esetében a gazdasági növekedéssel, a bankok hitelezési politikájával, a devizaárfolyamokkal kapcsolatos bizonytalanságok hatása tapasztalható. Az infláció növekedése, az alapkamat emelkedése kedvezőtlenül érintheti az Eszközalap értékét. Az állami költségvetés hiánya, a gazdasági növekedés csökkenése szintén negatív hatással lehet az Eszközalap hozamára.

Partnerkockázat

Az eszközalap viseli a benne szereplő kötvény kibocsátójának, illetve a betétet elfogadó hitelintézetnek a működésében rejlő valamennyi kockázatát, így az eszközalap jelentős partnerkockázatnak van kitéve.

Koncentrációs kockázat

 

 

A befektetéseket csoportosítani lehet kibocsátó, devizanem, területi kitettség, futamidő, befektetési eszköz szerint. Az egyes jellemzők külön-külön eltérő módon befolyásolják az instrumentum kockázatát. Amennyiben az egyes jellemzőkön belül hasonló tulajdonságokkal bíró befektetéseket választunk, akkor koncentráljuk az adott tulajdonságból eredő kockázatunkat. Mivel az Eszközalap túlnyomórészt Raiffeisen RAC 160711 HUF indexált kamatozású kötvényt tartalmaz, így az Eszközalap koncentrációs kockázata magas.

Likviditási kockázat

 

 

Az Eszközalapban szereplő Raiffeisen RAC 160711 HUF indexált kamatozású kötvény piaca jelentősen korlátozott, ami azt eredményezheti, hogy a kötvényt csak árfolyamveszteség elszenvedésével lehet értékesíteni. Az ilyen értékesítések rontják az Eszközalap teljesítményét. Betétek esetében a betét feltörésének hozamvesztesége értendő likviditási kockázat alatt. Bankszámla­pénz esetén nincs likviditási kockázat.

Piaci kockázat

 

 

Az értékpapírok árfolyamára hatással vannak az aktuális piaci folyamatok. Az általános gazdasági helyzet, illetve a piaci hangulat mind pozitív, mind negatív irányban befolyásolhatja a kötvény árfolyamát. A piaci kockázat nem csökkenthető diverzifikációval, a piaci szereplők általános kockázatvállalási hajlandóságát tükrözi.

Értékelésből adódó kockázat

A Biztosító által kiválasztott Letétkezelő a törvényi előírások betartásával úgy határozza meg az eszközök értékelési szabályait, hogy azok a lehető legpontosabban tükrözzék az Eszközalapban szereplő befektetések aktuális piaci értékét.

Befektetési kockázat

 

 

Rendkívüli helyzetben előfordulhat, hogy a Biztosítónak a tőke- és a hozam megóvására tett ígérete nem teljesül, amennyiben a befektetési politika megvalósulását olyan, a Biztosító érdekkörén kívül álló ok akadályozza, melyet a Biztosító az elvárható gondosság tanúsítása mellett sem tud elhárítani (pl. ország-kockázat, kibocsátói kockázat). Ebben az esetben a befektetési kockázatot a Szerződő viseli.

9.    Befektetési politika módosítása

A Biztosító az Eszközalap jelen befektetési politikáját csak a Felügyelet tájékoztatása mellett változtathatja meg, és csak olyan módon, hogy a módosított befektetési politika a tőkevédelemre vonatkozó ígéretet biztosítsa.

10.  A kockázatok összefoglalása

Az alábbi táblázat megmutatja, hogy a kockázatok milyen mértékben jellemzőek a Horizont 2013. Október tőkevédett eszközalapra:

Kockázati típusok

Nem érinti

Alacsony

Közepes

Magas

Kamatkockázat

 

 

x

 

Árfolyam kockázat

 

 

 

x

Ország-kockázat

 

 

 

x

Partnerkockázat

 

x

 

 

Koncentrációs kockázat

 

 

 

x

Likviditási kockázat

 

 

 

x

Piaci kockázat

 

x

 

 

Értékelésből adódó kockázat

 

x

 

 

Befektetési kockázat

 

x

 

 

Cash-flow kockázat

 

 

x

 

A táblázatnak megfelelően a Horizont 2013. Október tőkevédett eszközalap kockázati besorolás szempontjából közepes kockázatú eszközalapnak minősül.

A befektetési egységek vételi árfolyama az eszközalap indulását követően érhető el.
Grafikon időintervallum


Az eszközösszetétel az eszközalap indulását követően érhető el.
Összetétel az adott napon
Kérlek válassz dátumot