Így gyógyultam meg!

Zsóka (35 éves): Merjünk másodvéleményt kérni!
Amikor egy rutin nőgyógyászati rákszűrést követő vizsgálat után közölték velem, hogy valószínűleg a méhemet és a petefészkemet is el kell majd távolítani, egy másik szakorvostól is véleményt kértem, mert épp gyermeket terveztünk a párommal. Szerencsére kiderült, hogy létezik egy különleges eljárás, amellyel a kezdeti stádiumú elváltozás a méh megtartásával is műthető. Végül e mellett döntöttem.
 
Péter (45 éves): Fontos, hogy legyen tartalékunk!
Először kétségbeestem, amikor az orvosok közölték, hererákom van. De a következő pillanatban már minden erőmmel igyekeztem a gyógyulásra koncentrálni. A vállalkozásomat azonban egy időre fel kellett adnom, pedig ez volt a család fő jövedelemforrása. Nem tudom, mi történt volna, ha ekkor nem tudom más forrásból finanszírozni a megélhetést és a kezelésekből adódó rengeteg utazást.
 
Dorka és Bence (38 és 2 évesek): Meg kell találni a legjobb klinikát!
A kisfiamnak egy ritka szemdaganata volt, kezelésére csak Németországban álltak rendelkezésre megfelelő eszközök. Nagy segítség volt számunkra, hogy rátaláltunk a megfelelő klinikára, és a kapott biztosítási összegből a kint tartózkodás költségeit is finanszírozni tudtuk.
 
János (68 éves): Nagyon kell ilyenkor a segítség!
Feleségem elvesztése után nem sokkal kezdődtek a panaszaim. Az orvosok vastagbélrákot állapítottak meg. A felépülés az előírt szigorú diétán is múlt. A lányaim próbáltak segíteni, de kisgyerekeik vannak, és emiatt nagyon elfoglaltak. Végül egy ápolónőt fogadtam, ő látott el, és főzött rám. Nagy szerencse, hogy volt lehetőségem őt megfizetni.
 
Judit és Kálmán (56 és 60 évesek): Legyen egy orvos, akit éjjel-nappal hívhat az ember!
Amikor a férjemnél daganatot állapítottak meg, műtét és különféle kezelések követték egymást. Az egész életünk a szervezésről és egyeztetésről szólt, miközben rengeteg nehézséggel kellett megküzdenünk. Nagy segítség ilyenkor egy orvos, akit éjjel-nappal felhívhat az ember.